Közelebb hoznák Háromszéket Marosszékhez az udvarhelyszéki utak korszerűsítésével – erről és a marosvásárhelyi repülőtér regionális szintre való fejlesztéséről is tárgyaltak székelyföldi önkormányzati vezetők Marosvásárhelyen január 5-én. A Borboly Csaba Hargita megyei és Lokodi Edit Emőke Maros megyei tanácselnök részvételével zajló megbeszélésen egyeztettek egy sóvidéki közösségi társulás létrehozásáról is.

A tanácskozáson részt vett Birtalan József megyemenedzser Hargita Megye Tanácsa részéről, valamint Péter Ferenc, Szováta polgármestere, aki az RMDSZ Székelyföldi Önkormányzati Tanácsának elnöke is egyben. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a marosvásárhelyi repülőteret regionális funkciókat ellátni képes repülőtérré lehet és kell fejleszteni, hiszen az a Székelyföld számára előnyös lenne. Ennek érdekében közös székelyföldi lobbi várható. Borboly Csaba felajánlotta, hogy Hargita Megye Tanácsa akár részt is vállalna a repülőtér működtetésében, ha szükséges, és szerinte jó lenne, ha így tenne mindegyik székelyföldi megye.
A két megye határán lévő kistérségek összekötése érdekében is lépéseket terveznek: mint elhangzott, a 136A jelzésű, Korond – Etéd – Kőrispatak – Maros megye határa közti megyei út korszerűsítésének köszönhetően a Háromszék, Erdővidék vagy Csíkszereda, Udvarhely felől utazók hamarabb eljutnának Erdőszentgyörgyre és környékére.
– A székelyföldi megyék összefogásaként ez lehetne a másik regionális jelentőségű út, a 131-es mellett. Mintegy 30 kilométer rendbetételére lenne szükség ahhoz, hogy Marosvásárhely közelebb kerüljön Sepsiszentgyörgyhöz, illetve Háromszék Marosszékhez – mondta a Hargita megyei tanácselnök, kifejtve, hogy a 136A megyei út a 131-es megyei útnak (Felsőboldogfalva–Oklánd) úgymond a folytatását jelentené, ugyanis az utóbbi, más megyei utak, illetve a 13A jelzésű országút érintésével egy, az eddigieknél rövidebb útvonalat jelentene mind az átutazók, mind a térségbeli lakosok számára, és erősítené a vidék turisztikai potenciálját, hiszen ott található Kőrispatak, Énlaka, Bözöd, a bözödi tó. – Belülről erősíthetjük Székelyföldet oly módon, hogy a kistérségeit összekötjük egymással. Ez az autonómia építésének egyik elengedhetetlen része – hangsúlyozta Borboly Csaba.
Egy másik kiemelt témája volt a megbeszélésnek a sóvidéki közösségi fejlesztési társulás (ADI) létrehozása. A Csomád–Bálványos Közösségi Fejlesztési Társuláshoz hasonlóan, amelyben Hargita és Kovászna megyei önkormányza-tok, szervezetek társultak, a Sóvidéket közösen népszerűsíthetné Hargita és Maros megye, még ha a megyehatár ketté is szeli a térséget.
– Közös fellépéssel több fejlesztési pénzt vonzhatunk a térségbe – jelentette ki Borboly Csaba, kifejtve: az egységes népszerűsítés mellett egybehangolt programra-szolgáltatásra, tervekre, közös pályázatokra és beruházásokra van szükség ahhoz, hogy megvalósuljon a célkitűzésük, azaz a turisták, illetve a vendégéjszakák számának növelése. Az úgynevezett ADI-t a két megye tanácsa, valamint Szováta, Sóvárad, Parajd, Korond közösen alakítaná meg.
A találkozón Székelyföld brüsszeli képviseleti irodájának működtetése is terítékre került. Az iroda fenntartásába bevonnák a küküllő- és nyárádmenti kistérséget is, így összesen, a Hargita és Kovászna megyeivel együtt, négy társulási egyesület (ADI) működtetné a brüsszeli képviseletet. Szó esett még a Mesés Székelyföld című könyv újabb kötetének kiadásáról, amely Marosszéket mutatná be a gyerekeknek, a székely történelemkönyvről, valamint Hargita Megye Tanácsa Székelyföldi Akadémia nevű előadás-sorozatának kiterjesztéséről is.
Lokodi Edit Emőke a találkozóról szóló nyilatkozatában a témák közül kiemelte a sóvidéki fejlesztési társulás létrehozásáról szóló döntést, amellyel, mint fogalmazott, Szováta és Parajd egységes turisztikai kínálatban jelenhetne meg, és így együtt tudna fejlődni. Maros Megye Tanácsának elnöke jelentősnek nevezte a 136A megyei út közös felújításának tervét is.
– A szóban forgó út a bözödi tónál halad el, így nagy szerepe lehet abban, hogy a tó fontos turisztikai célponttá váljék az elkövetkező négy-öt évben – mondta Lokodi Edit Emőke, megemlítve azt is, hogy a Bekecs-tetői kápolna vallási turizmusba való bekapcsolásában is szerepet vállalna Maros Megye Tanácsa, a katolikus egyházzal együttműködve. – Remélem, az idei évben kisrégióink több közös projektet valósítanak meg, akárcsak a két megyei tanács is együtt.

Forrás: http://www.sovata.info

Vendéglátók

Jánosi panzió

Jánosi panzió

Hargita megye - Parajd

A Jánosi panzió közel a Sóbányához, 200 m -re, a Kisküköllő partján helyezkedik ...

Só-haj panzió

Só-haj panzió

Hargita megye - Parajd

A Só-haj  panzió a parajdi községközponttól 10 percnyi járásra, tágas kertek és ...

Események

III. Székelyföld Napok

Május 18–25. közötti időszakban zajlik a III. Székelyföld Napok rendezvénysorozat, Hargita, Kovászna és Maros Megye Tanácsának, illetve ...  

Tivoli tó -Új strand és csónakozási lehetőség

Aki az utóbbi időben megfordult Szovátán, és vette a fáradságot, hogy elsétáljon az egykori Tivoli-tóhoz, kellemes meglepetés fogadta: ...  

Szovátai - Medve-tó 137. születésnapi rendezvénye.

Szovátai - Medve-tó 137. születésnapi rendezvénye. 2012. május 18-20 közötti időszakban Szováta Város Önkormányzata megrendezi a ...  

Budapesti Csillagok Parajdon

Április 14-én a parajdi kultúrotthonban a Budapest-i Bubik István színház, Musical Varázs a Szivárvány Színiskola fiatal művészei ...  

Énekes Madár - Székely népi játék

Meghívó! 2012 április 8 -án 19 órától a Petőfi Sándor kultúrotthonban(Parajdon) a házaló fiatalok előadásában, Tamási Áron ...  

Fotógaléria

Pályázatok

Leaderes tájékoztató!

Május 9.-én, szerdán délelőtt a parajdi kultúrház előcsarnokában fogadták a magyarországi Borsod –Torna –Gömör Leader ...  

Mezőgazdasági egyesületeknek pályázati lehetőség

Mezőgazdasági szakmai egyesületeket támogat a megyei tanács Hargita megyei szakmai egyesületek számára hirdet pályázatot Hargita Megye ...  

Határtalanul program 2012

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. HATÁRTALANUL! Programigazgatósága a HATÁRTALANUL! program keretében pályázati felhívást ...  

Bethlen Gábor Alapkezelő 2012 pályázati kiirásai

„A magyar kultúráért és oktatásért”  A. Pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap „Egyéb támogatások” előirányzat „Nyílt ...  

Szülőföldön Magyarul

"SZÜLŐFÖLDÖN MAGYARUL"  ERDÉLYI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS   A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 2012. március 15-től meghirdeti a ...