Európa a polgárokért
Az Európai Bizottság új, 2007-től 2013-ig tartó programjának az a szerepe, hogy igazi kapocs legyen a polgárok és az Unió között.
A polgárok aktív részvétele Európa közös építésében elengedhetetlenül szükséges. A program ennek érdekében támogatja különböző országok polgárainak és szervezetinek együttműködését, hogy találkozzanak, közösen cselekedjenek, és együtt alakítsák ki saját elképzelésüket egy nemzeteken túlmutató, de a sokszínűséget tiszteletben tartó európai környezetről.
A program általános célkitűzései
Lehetővé tenni a polgárok számára, hogy aktívan részt vegyenek egy hozzájuk közel álló, demokratikus, a világra nyitott, kulturális sokszínűségében egységes Európa alakításában – röviden az európai uniós állampolgárság fejlesztése .
A közös értékeken, történelmen és kultúrán alapuló európai identitás erősítése
A polgárokban erősíteni azt az érzést, hogy az Európai Unió az övék
Erősíteni a toleranciát és a kölcsönös megértést az európai polgárok között, tiszteletben tartva és népszerűsítve a kulturális és nyelvi sokszínűséget, ugyanakkor hozzájárulva az interkulturális párbeszédhez
Ki pályázhat?
Helyi hatóságok és szervezetek
Európai közpolitikákat kutató szervezetek
Állampolgári csoportok
Civil szervezetek
Nonprofit, nem kormányzati szervezetek
Kamarák
Oktatási intézmények
Önkéntes munkával foglalkozó szervezetek
Amatőr sporttal foglalkozó szervezetek
A felsorolás nem kizárólagos, illetve pályázattípusonként eltérő lehet.
Részt vevő országok: az Európai Unió 27 tagállama, Horvátország, Macedónia és Albánia
Prioritások
Az Európai Unió jövője és alapvető értékei
Aktív európai polgárság: részvétel és demokrácia Európában
Interkulturális párbeszéd
Jólét Európában: munka, szociális kohézió és fenntartható fejlődés
Az EU politikák hatása a társadalmakra
2012-es prioritások
Az európai polgárság és demokrácia népszerűsítése, amely magába foglalja az Európai Unió, az európai értékek és az Uniónak a polgárok mindennapi életére gyakorolt hatása megismerésének előmozdítását.
A polgárok közvetlen és aktuális érdekeinek az európai politikai menetrendbe való beemelése.
2012 az Aktív Időskor Európai Éve
Pályázati beadási határidők 2012-ben
Minden esetben igaz, hogy az on-line űrlap feladásának határideje adott nap dél, a postai feladás esetében adott nap éjfél!
Testvérvárosi találkozók:
2012. február 15. Projekt kezdete: 2012. június 1. – 2013. február 28.
2012. június 1. Projekt kezdete: 2012. október 1. – 2013. június 30.
2012. szeptember 1. Projekt kezdete: 2013. január 1. – 2013. szeptember 30.
Tematikus hálózatok
2012. február 15. Projekt kezdete: 2012. június 1. – 2012. december 31.
2012. szeptember 1. Projekt kezdete: 2013. január 1. – 2013. május 30.
Állampolgári projektek
2012. június 1.
Kísérő intézkedések
2012. június 1.
Civil társadalom projektek:
2012. február 15. Projekt kezdete: 2012. augusztus 1. – 2013. január 31.
Aktív európai emlékezet projektek:
2012. június 1. Projekt kezdete: 2012. december 1. - 2013. május 31.
A pályázatokat az Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) kezeli. A pályázati útmutató letölthető az alábbi oldalról: Pályázati útmutató és a 2012-es korrigendum együtt érvényes.
Magyar nyelvű pályázati űrlap (nem hivatalos, csak olvasásra)
Magyar nyelvű kitöltési útmutató (nem hivatalos)
További részletes információ található még az Európai Bizottság honlapján:
http://ec.europa.eu/citizenship/index_en.htm
Forrás: http://www.tpf.hu/pages/content/index.php?page_id=681