
Az igazgatói állásra meghosszabították a beadási határidőt 2012. január 31-ig azonos feltételekkel. Az első fordulóra jelentkezők esetében nem szükséges a dokumentáció újbóli benyújtása.
2012 fontos próbatétel elé állítja a 2010-2011-ben kiválasztott LEADER térségeket, mivel napokon belül megkezdődik a program végrehajtása. A következő két év kiemelten fontos feladata, hogy sikeresen megismertessék a térségben élőkkel a fejlesztési stratégiát és elérjék, hogy a sikeres pályázatokat adjanak be hozzájuk az érdeklődők.
A mezőgazdasági, erdészeti, vállalkozásfejlesztési, turisztikai és közcélú beruházások támogatására vonatkozó pályázatokat a helyi akciócsoport (HACS) munkaszervezetéhez kell majd benyújtani és a pályázatok előzetes ellenőrzése is helyben történik. A HACS-on belül működő külön bizottság dönt a nyertes pályázatok kiválasztásáról, melyek gyakorlatilag automatikusan finanszírozáshoz jutnak a Nemzeti Vidékfejlesztési Programból (PNDR).
A tevékenység kulcsa a HACS munkaszervezetének jó működése. A novemberben meghirdetett versenyvizsga alapján a jövő hét folyamán eldől, ki az a nyolc jelentkező, aki felvételt nyer a munkaszervezetbe. Ugyanakkor az igazgatói posztra a jelentkezési határidőt a HACS versenyvizsga bizottsága január 31-ig meghosszabbította – ide továbbra is várják a jelentkezőket.
Hirdetés
Mivel a munkaszervezet feladata a teljes rendszer működtetése és menedzsmentje, az elszámolásoktól a leendő pályázók meggyőzéséig, ezért kiemelten fontosnak tartják, hogy jó döntés szülessen az igazgató személyével kapcsolatosan.
A 2012-2013. közti időszakban mintegy 2,3 millió euró pályázati támogatás vár a Sóvidék-Hegyalja LEADER HACS területén működő gazdákra, civilekre, vállalkozókra, önkormányzatokra. A programmal kapcsolatos részletes információk elérhetők a www.sovidek-hegyalja.ro oldalon.
Csák László
Forrás:erdely.ma
Felhívás - 2011.nov.9
Értesítjük az érdeklődőket, hogy november 9-én kezdődik a Sóvidék-Hegyalja Leader munkaszervezetének álláskerete kapcsán a versenyvizsga-eljárás. A versenyvizsgára történő jelentkezés előfeltétele az online regisztráció a www.sovidek-hegyalja.ro oldalon. A nem regisztráló jelentkezők pályázatait a Versenyvizsga Bizottság nem bírálja el. A regisztráltakat személyesen értesítik a jelentkezési feltételekről.
A jelentkezés beadási határideje 2011. november 21. Postai úton történő beadás esetén a postabélyegző dátuma legkésőbb november 19.
Sóvidék Kistérségi Egyesület, Asociația GAL Sóvidék-Hegyalja HACS Egyesület,
Első hivatalos tevékenysége a SÓVIDÉK-HEGYALJAI LEADER térségi egyesületnek a HACS-nak 2011. november 4-én Székelyudvarhelyen tartot rendes közgyűlése volt.
Itt elfogadásra került:
- a 2011-2015. közti időszakra vonatkozó általános és részletes költségvetés
- a versenyvizsgákra vonatkozó szabályzat
- a közbeszerzési általános szabályok
- az auditor kinevezése
Elindult a HACS(helyi akciócsoport) saját honlapja ahol Online-on kell regisztrálni a versenyvizsgára jelentkezőknek.
Ezentúl a további részletek a SÓVIDÉK-HEGYALJAI LEADER egyesületről a fent emlitett oldalon érhetőek el.
Sóvidéki Kistérségi Egyesület
A Sóvidék-Hegyalja helyi Akciócsoport maegalakulása
A Sóvidék községei: Parajd, Korond, Farkaslaka és a Hegyalja községei: Fenyéd, Oroszhely, Zeteleka és Varság 2010 nyarán társultak annak érdekében, hogy létrehozzák a helyi akciócsoportot Sóvidék-Hegyaljai egyesületet néven. Az egyesületben a községek képviselőjén kívül civilszervezetek és a vállalkozók vesznek részt. Összesen 30 tagja van az egyesületnek: 8 tag a közszférából,12 tag a magán szférából, és 10 tag a civilszférából. Az egyesület egyik legnagyobb feladata volt a Leader stratégia elkészítése, beadása. 2011-06-03 –án véglegesítették az országos listát amin Sóvidék – Hegyaljai Leader térség 66-ik helyezést ért el, 83,8 ponttal elsőként Hargita megyében jóváhagyott 4 Leader térség közül. Országos szinten a 120 pályázatból 81 hagytak jóvá, akiknek közel 2,8 millió Euró áll majd rendelkezésre, hogy pályáztatás útján elérhetővé tegye a helyi vállalkozások, szervezetek számára. A következő feladat az egyesület jogi bejegyeztetése, az egyesület székhelyének beüzemeltetése, és az alkalmazottak felvételének versenyvizsgáját megszervezni. A központi székhely Parajdon lesz a pénzváltó helyén és lesz egy kihelyezett munkapont Oroszhegyen annak érdekében, hogy megkönnyítse a Hegyaljai lakók számára az ügyintézéseket. Az egyesület tevékenysége hatékony kell legyen ugyanis ez az összeg 2013-as év végéig áll rendelkezésre. Bízok benne, hogy a LEADER program hozzájárul ahhoz, hogy a SÓVIDÉK-HEGYALJAI LEADER TÉRSÉG fejlődést eredményezzen és a térségben élők életminőségének javulását vonja maga után!
Tisztelettel,
Moldován László
Sóvidéki Kistérségi Egyesület
A LEADER egy francia mozaikszó: Liasion Entre Actions pour le Development de l'Economie Rurale, melynek jelentése magyarul:
Közösségi kezdeményezés a vidék gazdasági fejlesztése érdekében. A LEADER program az Európai Unió egyik legsikeresebb közösségi programja. Az Európai Unió felismerte a fenntartható helyi fejlődés jelentőségét, mely figyelembe veszi a vidéki térségek környezeti, gazdasági, szociális és kulturális jellegzetességeit is. Új és újszerű fejlesztési módszerek kidolgozására került sor, bevonva a helyi közösségeket is a megoldások keresésébe. Így született meg az Európai Unió LEADER programja.
Röviden összefoglalva a LEADER program a helyi szinten működő aktív társulások, együttműködések által kialakított és végrehajtott integrált terveket támogatja. A program célja, hogy segítse és támogassa a helyieket abban, hogy a környezetükben rejlő lehetőségeket felfedezzék, és azokat fenntartható módon kihasználják. A program keretein belül integrált, magas színvonalú, eredeti vidékfejlesztési stratégiák születnek a különböző területeken:
A program újszerűsége abban áll, hogy a térség fejlesztési stratégiáját az önkormányzatokból, a térség vállalkozóiból és civil szerveződéseiből megalakult Helyi Vidékfejlesztési Munkacsoport, a helyiek aktív bevonásával állítja össze. Az elkészült stratégia alapján a döntéshozó egy keretösszeget határoz meg a munkacsoport számára, melyet helyi pályáztatás útján kell a végső kedvezményezettek számára biztosítani, az elfogadott program megvalósítása érdekében. A legfontosabb jellemző, hogy alulról jövő (buttom-up) kezdeményezéseket támogat a program. Ennek az az előnye, hogy a projektek a helyi lakosok tudásán és helyismeretén alapulnak, ebből következően az ő igényeiknek és a táj adottságainak megfelelő ötletek valósulhatnak meg. A másik fontos jellemző az összefogás. A LEADER a kistérségben élő emberek kreativitására, leleményességére, ötletességére alapoz, és ösztönzi a helyi civil szervezetek, intézmények valamint vállalkozások összefogását és együttes munkájukat a térség fejlesztése érdekében.
A továbbiakban a LEADER hét alapelvét ismertetem, melyek a LEADER- filozófia alapját és a módszer sikerének titkát is jelentik:
A LEADER térség olyan terület, amelynek lakói a "helyi identitást" -az otthon-érzetet - közösen élik meg, szívükön viselik településük sorsát, érzelmileg kötődnek a tájhoz és azzal összhangban igyekeznek a fejlesztéseket megvalósítani. A területalapú megközelítés révén azok az emberek dolgoznak együtt, akik közös otthonuknak érzik az adott térséget, és ez az érzés biztosítja a motivációt, mely lendületben tartja a projekteket. A helyiek részt vesznek a döntéshozatalban a térséget érintő fejlesztési programok kidolgozása és megvalósítása terén. A helyi szereplők közvetlenül bekapcsolódnak a saját mindennapi életüket meghatározó fejlesztési folyamatokba. Az alulról építkező tervezéssel és megvalósítással bizonyítottan együtt jár az erőforrások felhasználásának fokozott hatékonysága is.
A jól összeállított, helyi vidékfejlesztési munkacsoportokban az üzleti élet és a civil társadalom képviselőinek ugyanannyi szavazati joguk van, mint a helyi önkormányzatoknak. Az irányítási és finanszírozási módszerek lényege, hogy kiegyenlítsék a megszilárdult hatalmi pozíciókat, és erősítsék a kiegyensúlyozott hatalomelosztást. A fejlesztésben megvalósuló partnerség azt jelenti, hogy a helyi önkormányzatok, a vállalkozók és a civil társadalom között önkéntes, kölcsönösen gyümölcsöző, innovatív kapcsolatok vannak, és ezek révén együtt dolgoznak a közös fejlesztési elképzelések megvalósítása érdekében.
Az újító jellegre, az új tevékenységekre azért van szükség, mert a vidéki emberek ma már nem tudnak pusztán a mezőgazdaságból megélni, ezért létkérdés, hogy a mezőgazdaság mellett új vagy legalább kiegészítő megélhetési lehetőségeket találjanak. Fontos, hogy az innovatív tevékenység helyi erőforrásokon alapuljon, eredeti ötlet legyen és illeszkedjék a térség jellegéhez. A LEADER ágazatközi megközelítése a vidéki gazdaság fejlesztésére irányuló tevékenységek közötti kapcsolatot jelenti.
A LEADER csoportok közötti hálózatépítés célja, hogy a helyben szerzett tapasztalatokat és erederedményeket terjessze, így segítve a többi vidékfejlesztési munkacsoportot. A jól működő hálózatok révén a csoportok ötleteket meríthetnek egymás programjaiból. A LEADER sikertörténetében nagy szerepet játszanak a többoldalú együttműködési kapcsolatok.
Az együttműködésben résztvevő települések kiválasztása a LEADER programban résztvevő településeken élők szabad elhatározásán alapul. A helyi vidékfejlesztési munkacsoportok csak földrajzilag összefüggő területen, egymással szomszédos vidéki települések lakóinak összefogásával alakulhatnak meg.