Parajd község leírása

Parajd

Székelyudvarhelytől 38 km-re északnyugatra a Kis-Küküllő mentén, a Görgényi-havasoktól délre fekszik.

Neve a magyar paraj főnévből származik. A hagyomány szerint neve onnan ered, hogy a sószállító fuvarosok lovaikat e helyen legeltették „páréztatták”, miközben szekereiket megrakták sóval. Határában a Kis-Küküllő és a Nagyág völgyén felfelé haladva emelkedő sziklacsoport egyik csúcsán állnak Rapsóné várának romjai. Ősszékely várnak tartják, eredete, sorsa ismeretlen. Az 1974. évi ásatás alapján 11-12. századinak becsülik.

A településnek már a rómaiak korában is működtek sóbányái. A hagyomány szerint eredetileg a mai Deszkásvár-dűlőben feküdt, melyet az itt talált településnyomok megerősítenek. Kápolnásmezőn egykor Szent László kápolnája állott, romjai 1852-ben még látszottak.

A Székelyföld lakói 1562-ig szabadon rendelkeztek a sóval, a sóvidéki sót a székely nemzet sójaként is emlegették, de a székelyek sorozatos lázongásai miatt II. János magyar király a székely sóbányákat állami monopóliummá nyilvánította. II. János elrendelte a sóbányák őrzését és így jön létre 1564-ben Parajd települése. Az erdélyi fejedelemség korában a székelyek sóbányája, a kamaraispán székhelye a szomszédos Sófalván volt. Parajd települése megszületésétől kezdve még sokáig Sófalva a későbbi Felsősófalva tartozéka, 1669-ben válik ki önálló településként Sófalvából. A Habsburg uralom alatt nyitják meg Parajdon a sóbányákat. 1910-ben 2888 lakosából 2858 magyar, 17 német, 8 román volt. A trianoni békeszerződésig Udvarhely vármegye Parajdi járásához tartozott. A Maros Magyar Autonóm Tartomány felszámolásával 1968-ban Parajdhoz csatolják az addig önálló községként szereplő Sófalvát, így a mai nap Alsó- és Felsősófalva, illetve Békástanya Parajd község része. Parajd falu 1992-ben 3790 lakosából, 3554 magyar, 169 cigány, 64 román volt.

Látnivalók

  • Rapsóné várának romjai.
  • A település másik nevezetességei a határában levő sósziklák, melyek legnevezetesebbike az 576 m magas Sóhát, amely kb. 2 milliárd tonna sót tartalmaz. A Korond-patak vize a Só-szorosban tör át a sósziklákon.
  • A bányák sócsarnokai a légúti betegségek kiváló gyógyhelyei. A bányában 120 m mélyen templom, játszótér is van.
  • Szomszédságában található a a 19. század elején épült volt sóhivatal, amely ma egészségügyi rendelő. A parajdi művelődési otthonban megtekinthető néprajzi kiállításon (Falumúzeum) közel 2000 helybeli és környéki tárgy, történelmi emlék kapott helyet. Különösen a sóvágással és sószállítással kapcsolatos eszközök, szerszámok és makettek, valamint fényképek sokasága látható.
  • Parajd, sóbánya.
  • Fürdő és üdülőhely, gyógyhatású meleg sós fürdője van, ahol a fürdőzők lebegnek a tömény sós vízben.
  • Református temploma 1790 és 1796 között épült, szentélye a régi 15. századi római katolikus templomból maradt meg.
  • Római katolikus temploma 1800-ban épült. 1998-ban egy új templomot is emeltek.
  • Ortodox temploma 1929-ben épült.
  • A nemrég épített Áprily-emlékházban az érdeklődök a költő Parajdhoz fűződő életszakaszairól szerezhetnek információkat.
  • Az idősebb parajdiak ismerik a szép sóvidéki táncokat, melyből ízelítőt lehet kapni a felsősófalvi Székelyföldi Táncházban, ahol a felsősófalviak többsége székely viseletben táncol.

Híres emberek

  • Itt született 1854-ben Hankó Vilmos kémikus, író,
  • Itt született 1884. május 30-án Nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes, 1942. szept. 24-től 1943. jún. 12-ig honvédelmi miniszter.
  • 1888-tól itt töltötte gyermekéveit Áprily Lajos költő.
  • Itt született Keresztes Lajos, (1900. április 30-án. – Budapest, 1978. augusztus 9.) olimpiai bajnok birkózó.
  • Itt született 1915-ben Dr. Parajdi Incze Lajos író, költő, ifjúság-nevelő, fényképész, vitorlás-hajós, természetvédő. 1949-ben Amerikába vándorolt, ott alapított családot és folytatja pályafutását. Egyik könyvét az Árpád Akadémia (Cleveland, Ohio) aranyéremmel tüntette ki (Footprints on Destiny Lane – Lábnyomok a Sors Ösvényén, 1984), Lisbon Falls, 1982; Once Upon a Maine Island, Lewiston, 1983; A Hargita lelke. A Sóvidék szellemi arcképe, Astor, 1984.
  • Itt született 1930-ban Kiss Ferenc Árpád közgazdász, gazdasági szakíró.

Vendéglátók

Sebelin panzió

Sebelin panzió

Hargita megye - Parajd

Panzió Panziónk Parajd határában, a Bucsin-tető (Gyergyó) felé vezető út mentén ...

Csűr vendégház

Csűr vendégház

Hargita megye - Parajd

A Csűr vendégház Parajd központjának egy kis mellékutcájában található, amelyhez...

Események

III. Székelyföld Napok

Május 18–25. közötti időszakban zajlik a III. Székelyföld Napok rendezvénysorozat, Hargita, Kovászna és Maros Megye Tanácsának, illetve ...  

Tivoli tó -Új strand és csónakozási lehetőség

Aki az utóbbi időben megfordult Szovátán, és vette a fáradságot, hogy elsétáljon az egykori Tivoli-tóhoz, kellemes meglepetés fogadta: ...  

Szovátai - Medve-tó 137. születésnapi rendezvénye.

Szovátai - Medve-tó 137. születésnapi rendezvénye. 2012. május 18-20 közötti időszakban Szováta Város Önkormányzata megrendezi a ...  

Budapesti Csillagok Parajdon

Április 14-én a parajdi kultúrotthonban a Budapest-i Bubik István színház, Musical Varázs a Szivárvány Színiskola fiatal művészei ...  

Énekes Madár - Székely népi játék

Meghívó! 2012 április 8 -án 19 órától a Petőfi Sándor kultúrotthonban(Parajdon) a házaló fiatalok előadásában, Tamási Áron ...  

Parajdi fotók